Leroy Brothers: A véletlen emberi kapcsolatok természetrajza
A web 2.0 és a közösségi média elterjedésének és töretlen népszerűségének eredménye az, hogy egyre több új platform és website jelenik meg azzal a céllal, hogy online közösséget hozzon létre. Ezek közül egy a Leroy Brothers BDRtist (Be the artist) című projektje is, amelyet most az acb Galériában mutatnak be.
A projekt művészeti, azonban magán hordozza a közösségi oldalak alapvető jegyeit. Legfontosabb talán az, hogy összeköttetésben van a legnépszerűbb oldalak közül hárommal, a Facebookkal, a Twitterrel és a Flickrrel. Ez megkönnyíti a regisztrációt és elősegíti a projekt terjedését is, hiszen így felhasználóként egy kattintással megoszthatjuk BDRtist tevékenységeinket a különböző platformokon. Természetesen lehetőségünk van arra – a ma már egyre ódivatúbb opcióra – is, hogy kitalált vagy álnéven regisztráljunk, így létrehozva egy tetszőleges online alteregót.
A szerző saját fényképe
A közösség tagjaként nincs is más dolgunk, mint képek és 100 karakteres szövegek feltöltése, és mások elismerésének megszerzése, hiszen ez juttathat minket hozzá a hőn áhított 15 perc hírnévhez. A képek és a rövid mottók folyamatosan jelennek meg az oldalon, azonban a „like”-ok összeszámlálása és a rangsor felállítása csak minden századik órában történik meg. Száz óra a közösségi médiában és általában az internet folyamatosan frissülő univerzumában hosszú idő. Ez a lassú tempó az, ami a projektet igazán különlegessé teszi, hiszen egy teljesen szokatlan internetes magatartást, a türelmet követeli meg a felhasználóktól. Mindemellett azonban minden századik órában a legjobbnak ítélt képekből és üzenetekből egy új műalkotás, egy montázs készül. Ebből az aspektusból tekintve a száz óra szinte másodperceknek tűnik más művészek akár több hónapos vagy éves alkotási folyamatához képest.
A szerző saját fényképe
A projekt különösen akkor válik izgalmassá, amikor mint kiállítás jelenik meg. Egy bámulatos installáció látható az acb white cube - ám közel sem steril - terében, amiben a Leroy testvérek nem csak művészként, hanem kurátorként is megjelennek, hiszen egy statisztikákon és kvalitatív válogatáson alapuló kiállítást hoztak létre. A kiállítótérbe belépve a középső teremben rögtön egy 250 nyomtatott plexiből álló installáció fogad minket, ami jól illusztrálja, hogy milyen hálózatszerűen kapcsolódnak össze a feltöltött anyagok, és hogyan nyernek el egymás mellett különböző jelentésrétegeket. Látunk itt önarcképeket, városi látképeket és digitalizált régi fényképeket egyaránt. Az egyvelegben megjelennek olyan mondatok, mint például: „Act like a lady, think like a boss.”, „Go and get laid.” vagy „There’s more than one way to skin a cat.”. A sokszor finoman áttetsző plexi lapok áthatásai így érdekes kijelentéseket hoznak létre. Külön izgalmas az, hogy a plexi négyzeteket tartó finom damilokat a fényforrást körülvevő gipsz stukkóra rajzszögezték, ami így, szegecsekkel teletűzdelve egészen bizarr, ambivalens hatást kelt.
A szerző saját fényképe
Emellett megjelennek még ebben a térben a Magyarországról beküldött képek és feliratok is, olyan nevekkel, mint például Koleszár Adél vagy Csiszér Zsuzsi. Azonban az önállóan installált képeken kívül az oldalsó termekben a sokkalnagyobb méretű (180 x 180 cm-es) montázsok is helyet kaptak, amelyek minden századik nap után jönnek létre. Az így kialakuló kompozíciók két kép áttűnéséből és két idézetből állnak, és természetesen mind a négynél szerepel a beküldő felhasználó neve. Fontos kiemelni azt, hogy a kiállítás egyik terét szinte teljesen Maria Elena Udalinak szentelték, aki jelenleg az összesített ranglista élén áll, tehát a közösség legnépszerűbb tagja. Néhány képe és idézete mellett hangsúlyosan megjelenik a profilképe (portréja) és az oldalon elért eredményei is. Ezen a kiállításon az ő munkái és a személye lehetett az, ami a projekt részeseként magasművészeti szintre emelkedhetett, és beküldött képei megvásárolhatóvá váltak egy kereskedelmi galériában.
Forrás: acb Galéria
Végül fontos kiemelni, hogy a kiállításon megjelenik egy online számítógép, amelyen mindenki nyomon követheti az internetes projekt folyamatos változását, és maga is regisztrálhat, részt vehet benne. Érdekes az, hogy a szinte már múzeumi tárgyként posztamensre emelt elavult laptop folyamatos online jelenléte kihangsúlyozza az installáció és a műalkotások statikussága mellett a hardware-ek folyamatos elöregedését is.
Egy kereskedelmi galériánál mindig fontos a kiállított műalkotások értékesítése is a bemutatásuk mellett. Kérdéses viszont az, hogy fizet-e valaki olyan printekért, amelyeket maga is elkészíthet? Hiszen a képek elérhetőek az interneten, a montázsok elkészítése sem igényel bonyolult képszerkesztési ismereteket. Ezzel kapcsolatban felmerül az is, hogy egyáltalán beszélhetünk-e eredeti műalkotásokról, árképző tényező-e az eredetiség? Hogyan lesz a kiválasztott képekből és mondatokból három és félmilliós műtárgy?
Forrás: acb Galéria
Az árak világítanak rá arra, hogy itt már nem csak 15 perc hírnévről van szó, hanem egy sokkal összetettebb folyamatról, ami műalkotások árain keresztül mutatja be azt, hogy mennyit ér, ha a közösség tagjai elismernek és kiemelnek egy-egy amúgy teljesen hétköznapi vizuális vagy szöveges üzenetet. A felhasználók aktivitása és a projekt felületén eltöltött ideje az, ami egy olyan kiállítás kiindulópontja lehet, ahol még Christen Johansen profilképe is több mint félmillió forintot ér a digitális megjelenéséhez képest óriási (60 x 60 cm-es) méretben.
acb Kortárs Művészeti Galéria
2012. szeptember 7 – október 5.
